Egészséges szauna rituálék

Igaz, hogy a szaunázás jótékony hatásai mellett ezer és egy érvet hozhatnánk fel, de valljuk be: a forró kabinban való ücsörgés nem túl izgalmas tevékenység. Sokkal szórakoztatóbb, és legalább ilyen egészséges, ha részt veszünk egy kiadós szaunashow-n. A negyedórás, húszperces rituálékat képzett mester vezényli, aki törülköző és úgynevezett szaunazászló vagy -legyező segítségével úgy tereli a levegőt, hogy azzal fokozza az izzadás mértékét, miközben különféle aromákat locsol a forró kövekre. Így a szokásosnál intenzívebb méregtelenítés érhető el. Az alapos izzasztás után következnek a hatást fokozó adalékok: jég, tengeri só, méz, sör és még néhány kellemes anyag. Na, nem egyszerre, hanem más és más ceremónia keretében. Bármilyen meglepő, a mesterek egyik célja a szeánszokon, hogy a vendégek hátán futkosson a hideg. Furcsa érzés szaunázás közben, ám ez a stressz oldásában nyújt segítséget: „libabőrödzéskor” ugyanis en­dor­fin­hor­mon termelődik.

Vitamin plusz

A vitaminos felöntés abból áll, hogy a szaunamester citrusos illóolajok keverékéből elegyített vizet oszlat szét a forró köveken, ezáltal megemeli a páratartalmat, és legyezője segítségével szétteríti a kellemes aromát a helyiség minden szegletében. Majd újabb felöntésekkel hevíti a levegőt, ám ekkor már külön-külön, személyre irányulóan tereli a forró, illatos gőzt a bent ülőkre. Végül hűtött gyümölcsökkel kínálja vendégeit, hiszen a vitaminok ilyenkor szívódnak fel legkönnyebben.

Illatos jég

A jeges felöntés során a szellőztetés és felfűtés után a mester kis jéglabdákat helyez a forró kövekre, amelyeket a szertartás során mentol- és eukaliptuszillatú felöntővízzel locsol. A jég kályhára való felhordásával nagy forróságot lehet elérni a kabinban. Először a légúttisztító aromát szétteríti a helyiségben, majd további felöntéssel és legyező mozdulatokkal sodorja rá a forró levegőt a bent ülőkre. Végül friss jeget hoz, amellyel a szaunázók lehűthetik felforrósodott testüket. Ha kitartóak a vendégek, akkor a további felöntésekkel és egyre intenzívebb legyező mozdulatokkal minden egyes bent ülőre szétteríti a forró gőzt. A szeánsz végén jeges vízzel való nyakonöntés is jár a résztvevőknek.

Sörös felöntés

Nem csak a férfiak körében kedvelt, a bőrre gyakorolt jótékony hatásának köszönhetően a hölgyek is nagyra értékelik. A szaunamester sörrel vegyített vizet locsol a kövekre, ami pillanatok alatt a frissen sült cipó illatával árasztja el a levegőt. Ez keveredik a maláta- és árpaillattal, miközben „sivatagi szélhez” hasonló forró levegővel hevíti a vendégeket. Az így keletkezett párán keresztül a sörben lévő B-vitamin a kitágult pórusokon keresztül könnyen felszívódik. A rituálé végén kötelező a merítkezés a jeges dézsában.

Kamilla – a gyógynövénykirálynő

A kamillás felöntés során a mester tömény, kakukkfűvel dúsított kamillafőzetet oszlat szét a szaunakályhán. Az ily módon felszabaduló gőzt keveri a vendégek előtt, illetve körül, így a résztvevők aktívan inhalálják a jótékony párát, miközben növekszik a hőérzetük, ezzel segítve a verejtékezést. Megfázásos időszakban, légúti betegségek, meghűlések idején kiváló megelőzésre, illetve utógondozásra. Azonkívül, hogy a szaunamester jól megizzasztja a bent ülőket, a kamilla gyulladáscsökkentő, a kakukkfű pedig a hörgőkre gyakorolt nyugtató hatásával csillapíthatja az esetleges tüneteket.

Só-show

Ez az egyik leghatásosabb bőrápoló program. Rövid előizzadást követően a vendégek verejtéktől nedves bőrüket finomított tengeri sóval dörzsölik be. A tengeri sót természetes testradírként használva megszabadulnak a megduzzadt és elhalt hámsejtektől, ezáltal a bőr feszesebbé, egészségessé válik, a pórusok kitisztulnak, a narancsbőr tünetei csökkennek. A sóval sokkal aktívabbá tehetők a verejtékmirigyek, ezzel tovább fokozható a méregtelenítés. A tengeri sóban rengeteg nyomelem és ásványi anyag található, amely most könnyedén szívódik fel a bőrbe. Leginkább a mézes felöntéssel kombinálva fejti ki jótékony hatását.

Mézédes nyugtató

Valójában a sós felöntés következő fázisa, ám akinek a bőrét irritálja a tömény só, bátran alkalmazhatja önállóan is. Rövid előizzadást, vagy a sós ledörzsölést követően lágy textúrájú virágmézzel kevert olívaolajjal kenik be magukat a vendégek. A méz pillanatok alatt feloldódik, felszívódik a nedves bőrbe, és számos vitaminjával, tápanyagtartalmával megfiatalítja, újjávarázsolja a bőrt. Kellemes, üdítő érzés, miközben a szaunamester forró levegővel igyekszik megborzongatni a bent ülőket. A virágméz fertőtlenít és nyugtatja a bőrt. Az olaj táplálja és igen jótékony hatású a száraz bőrre. Ez a keverék jó a hajnak is, különösen a forró levegőben: szép fényhez, erős tartáshoz, valamint fontos tápanyagokhoz jut tőle.

Libabőr sósborszesszel

A Dianás felöntés során egy speciálisan kikevert, édeskés illatú, mentás illóolajat használ a mester. A hátborzongásról, azaz libabőrözésről szaunazászlójával gondoskodik, amellyel folyamatosan kavarja a forró levegőt a vendégek körül. A különleges aromának köszönhetően a résztvevők egyszerre érzik forrónak és hűvösnek a levegőt, az illat egyszerre bódító és frissítő. A leheletnyi sósborszesznek köszönhetően pedig a kedélyállapotra is kedvező hatást gyakorol.

Csokikrémfürdőzés

A többi szeánsszal ellentétben a csokoládés felöntés nem finn szauna kabinban, hanem 45 °C-os gőzkabinban zajlik. A vendégek csokoládékrémet kennek a testükre, amely a melegben és a magas páratartalom hatására lassan elolvad, és felszívódik a bőrükön. Finom illata mellett kellemes érzést nyújt. A csokoládéban található kakaóvaj magas antioxidáns-tartalma miatt kiváló bőröregedés-gátló, látványosan javítja a fáradt és igénybe vett bőr minőségét, regenerál, puhít, ápol. Magas telítetlen zsírsavtartalma révén az egyik legjobb növényi ápoló a zsír- vagy vízhiányos bőr számára.

 
 
Tovább a jakuzzi kiállítás honlapjára!
   
spatrend - 2096 üröm, kőbánya út 16. - prémium minőségű masszázsmedencék, jakuzzik, wellness eszközök - minden jog fenntartva © - adatvédelem>>